Átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma január negyedik hetében, így megkezdődött az influenzajárvány Magyarországon - tette közzé szerdai jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Sok ember összetéveszti a náthát és az influenzát. Te tudod, mikor kell orvoshoz fordulni, érdemes-e antibiotikumot szedni, kiknek ajánlott a védőoltás, és hogyan lehet átvészelni a betegséggel töltött napokat? Segítünk!

Influenza Védőoltás Nemzeti Népegészségügyi Központ  Életmód

Apróság, de sokat számít: a védőoltás mellett a személyes higiénés szabályok betartásával is csökkenthető az esélye annak, hogy elkapjuk az influenzát.
» Mossunk gyakran és alaposan kezet meleg vízzel és szappannal. A legalább 20 másodpercig tartó mosakodás után gondosan szárítkozzunk meg, és ügyeljünk a törölköző rendszeres cseréjére is.
» Köhögéskor és tüsszögéskor tartsunk zsebkendőt a szánk és orrunk elé - ilyenkor feltétlenül papír zsebkendőt használjunk, amit rögtön dobjunk is ki.
» Fontos, hogy a zárt terekben naponta többször szellőztessünk, akkor is, ha nagyon hideg van. Ezenfelül próbáljuk kerülni a zsúfolt helyeket, valamint a beteg emberekkel való közvetlen érintkezést.


A nem megfelő gyógymód vagy az elhanyagolt betegség könnyen szövődményekhez vezethez. Lássuk tehát a legfontosabb tudnivalókat!

1. A nátha nem influenza
A náthát, ahogy az influenzát is, a légutak nyálkahártyáján szaporodó vírusok okozzák. Ám míg előbbinél a hurutos tünetek dominálnak, és láz csak ritkán jelentkezik, addig utóbbinál jellemző 

  • a hirtelen kezdet,
  • a láz,
  • a köhögés és torokkaparás,
  • a hidegrázás,
  • az orrfolyás és orrdugulás,
  • a kimerültség,
  • az izomfájdalmak és
  • a fejfájás.

2. Az influenzát vírosok okozzák
Az influenzavírusok RNS-vírusok, amelyek A, B és C típusai közül az emberi megbetegedések tekintetében csak az első kettőnek van jelentősége. Az A típusú vírus felelős a világjárványokért, míg a B általában a kisebbekért.

3. Felléphet szövődmény
Az egyik legfontosabb különbség a nátha és az influenza között a szövődmények arányában és súlyosságában keresendő. Míg a nátha többnyire nem veszélyes, addig az influenza szövődményei, főleg a kisgyerekek, idősek és krónikus betegek esetében, okozhatnak súlyosabb betegségeket. Ezek közül a leggyakoribb a különböző baktériumok által előidézett, antibiotikumokkal kezelhető tüdőgyulladás.

4. Nincs szükség antibiotikumra
A betegség leginkább télen jelentkezik, mivel a fűtött lakás száraz levegője szárítja az orrüreg nyálkahártyáját, ezért megkönnyíti a vírusok bejutását a szervezetbe. Ráadásul ilyenkor az emberek több időt töltenek el egy légtérben, ami szintén növeli a fertőzésveszélyt. Mivel az influenzát vírusok okozzák, ezért általában nem segítünk magunkon azzal, ha antibiotikumokat kezdünk el szedni. Amennyiben azonban például szövődményként melléküreg-gyulladás vagy középfülgyulladás jelentkezik, ezekre az orvos felírhat antibitikumot, ahogy a tüdőgyulladás esetében is. Az influenza kezelésénél szóba jöhetnek bizonyos antivirális (vírusellenes) szerek, amelyek lerövidítik a betegség lefolyását.

Nem szabad felelőtlenül szedni!

Mennyi ideig tartson egy antibiotikumos kezelés?

A kúra időtartamát és az adagolást a betegségtől függően kizárólag az orvos állapíthatja meg. Mindenképpen tartsuk be az előírásokat! A gyógyszert akkor is szakember által meghatározott ideig kell szedni, ha a panaszok rövid idő elteltével javulnak, esetleg megszűnnek. Máskülönben fokozódik az ellenálló csírák képződésének veszélye.

Mivel vegyük be a tablettákat?
Lehetőleg vízzel. Bizonyos hatóanyagok, például a tetraciklin, nem férnek össze a tejjel. Az időpontra szintén ügyeljünk. A készítmények többségét éhgyomorra kell bevenni, de léteznek kivételek is. Mindig olvassuk el a betegtájékoztatót, vagy kérjünk tanácsot a gyógyszerésztől!

Mire kell ügyelni a terápia során?
Az antibiotikumok amellett, hogy elpusztítják a kórokozókat, a hasznos baktériumok ellen is támadást indítanak. Ezért a kúra közben fermentált tejtermékek (pl. joghurt, kefír), vegánoknak savanyú káposzta gyakori fogyasztásával mindenképpen gondoskodni kell a bélflóra helyreállításáról.

Influenza Védőoltás Nemzeti Népegészségügyi Központ  Életmód

Irány a doktor!
Mindenképpen orvoshoz kell fordulni az alábbi tünetekkel:
» csillapíthatatlan láz;
» mellkasi fájdalom;
» légzésszám növekedése akár pihenés közben is, nehézlégzés, elkékülés;
» megváltozott tudatállapot;
» véres vagy elszíneződött köpet;
» csökkenő vérnyomás;
» a gyerekeknék különösen figyeljünk oda arra, ha lelassulnak, aluszékonyabbá válnak, illetve ha felgyorsul és nehezítetté válik a légzésük.

5. Aki beteg, az maradjon otthon!
Az influenzás betegnek fontos az ágynyugalom és a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása, továbbá hasznosak a magas C-vitamin-tartalmú készítmények is. A betegséggel járó láz nyilván tovább gyengíti a szervezetet. A gyógyszeres lázcsillapítással kapcsolatban kérjük ki az orvosunk, gyógyszerészünk tanácsát, ugyanis a különböző szerek sokszor ugyanazt a hatóanyagot tartalmazzák, ezért akár túladagolás is lehetséges! A lázcsillapításnak veszélytelenebb módja a hűtőfürdő - ilyenkor fokozatosan hűtjük le a langyos vizet.

6. Az oltóanyag évente változik
Az influenza elleni háromkomponensű védőoltás minden évben tartalmaz két A- és egy B-törzset. Ezeket az Egészségügyi Világszervezet határozza meg, az előző szezon megbetegedési adatait elemzve. Így tulajdonképpen minden szezonban újra kell gondolni, mely vírustörzsek okozhatnak betegséget.

Influenza Védőoltás Nemzeti Népegészségügyi Központ  Életmód

Tudtad?
1928-ban Sir Alexander Fleming brit kutató fedezte fel a legismertebb antibitikumot, a penicillint.

7. Van, akinek ingyen jár
A rizikócsoportokba tartozók számára a szezonális influenza elleni védőoltás térítésmentes. Elsősorban a 60 éven felülieknek, a 6 hónaposnál idősebb, de 3 évesnél fiatalabb csecsemőknek és gyermekeknek, a krónikus betegségben szenvedőknek és a várandósoknak ajánlott a védőoltás, de azok is kaphatnak, akik nem tartoznak egyik fokozottan veszélyeztetett csoportba sem. Ők a védőoltást - recept ellenében - bármelyik patikában megvehetik. Arról, hogy kik jogosultak ingyenes oltásra, a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján  kaphatunk bővebb tájékoztatást.

8. A védőoltás nem okozhat betegséget
Az oltással tulajdonképpen nemcsak önmagunkat, hanem hozzátartozóinkat is védjük az influenza ellen, és attól sem kell tartani, hogy éppen az oltástól betegszünk meg. A védőoltás ugyanis elölt vírust tartalmaz, így nem okozhat influenzát. Beadása után legfeljebb hőemelkedés, a szúrás helyén enyhe fájdalom, duzzanat, bőrpír jelentkezhet, ám ez egy-két nap alatt elmúlik.

Influenza Védőoltás Nemzeti Népegészségügyi Központ  Életmód

Figyelem! Az oldalon megjelenő információk nem helyettesítik a szakszerű orvosi vizsgálatot!