Dr. Spock gyermeknevelési útmutatója világszerete több millió szülő hozzáállását alakította a 20. század ötvenes éveitől. A korabeli szigorú közgondolkodással szemben Spock arra biztatta a szülőket, hogy nyugodtan puszilgassák, ölelgessék gyerekeiket, ne hagyják sírni őket. Itthon is több nemzedéket neveltek a könyve alapján, de vajon fő célját - hogy az őt követő generációk nyugodtabbá és felelősségteljesebbé váljanak - sikerült-e elérnie?

Dr. Benjamin Spock Elit Klub

"Az a gyermek, aki nem kap szeretet, érzéketlen felnőtté válik"


Benjamin Spock pályája úgy indult, mint bármely gyermekorvosé: fészkelődő gyerekeket vizsgált, és aggódó édesanyákat látott el tanácsokkal. “Praxisom során az egyik hibám az volt, hogy nagyon szerettem a gyerekekkel játszani, és ez gyakran elterelte a figyelmemet” - mesélte később egy interjúban. Páciensei pedig úgy emlékszenek vissza rá, hogy “kedves arcú, sármos férfi volt, aki fehér köpeny helyett mindennap öltönyt viselt, hogy a betegei nyugodtnak, felszabadultnak érezhessék magukat”.

Világhírnevét a Csecsemő- és gyermekgondozás című kötetének köszönheti, amely a Biblia után a második legolvasottabb könyv lett, a több mint 50 millió eladott példányával.

Bár az évek során rengeteg bírálat érte a könyvet, hatása elvitathatatlan: forradalmasította a korábbi merev gyermeknevelési elképzeléseket, és sok mindenben formálta a 20. század társadalmának értékrendjét.

Dr. Benjamin Spock Elit Klub

Dr. Spock, a szülők felszabadítója ellenezte a korabeli rideg, tekintélyelvű nevelési elveket


Az első karcsapások

Benjamin McLane Spock 1903. május 2-án született az amerikai New Havenben, tehetős, hatgyermekes család elsőszülöttjeként. Apja a Yale-en képzett, elismert ügyvéd volt, és anyja is módosabb háttérrel rendelkezett. 

Spock azt vallotta, hogy a szülők elsősorban nem könyvekből és előadásokon sajátítják el a gyermeknevelés csínját-bínját, hanem saját szüleiktől tanulják meg ezt a “tudományt”. Még gyakorolják is ezt a szerepkört, amikor babáznak vagy papás-mamást játszanak.

Érdekesmód szülei szigorú nevelése meglehetősen távol esett az általa később képviselt liberális szemlélettől; előfordult, hogy anyja büntetésként egész napra sötét szekrénybe zárta őket.

Spock az 1920-as évek elején amerikai irodalmat és történelmet tanult a Yale Egyetemen, ám ekkoriban kevésbé a tanulás, inkább a sport érdekelte. A magas termetű, atletikus fiatalember tagja lett az amerikai olimpiai evezősválogatottnak, akikkel az 1924-es párizsi olimpián aranyérmet szereztek.

“Fantasztikusak voltak ezek az évek” - emlékezett vissza.

Dr. Benjamin Spock Elit Klub

Az 1924-es párizsi olimpián nyolcas evezésben csapatával aranyérmet szerezett 


Ezt követően - bár maga sem emlékszik, milyen megfontolásból - átjelentkezett a Yale orvosi karára, ahol két évet tanult, majd a Columbia Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1929-ben évfolyamelsőként szerezte meg az orvosi és sebészi diplomáját. Ebben az időben ismerte meg Jane Cheneyt, akivel 1927-ben összeházasodtak.


Nem elég “csak” orvosnak lenni

Rezidensi éveit 1931-től a New York-i állami gyermekkórházban töltötte gyermekorvosként. “Ekkoriban fogalmazódott meg bennem, hogy ha valaki gyermekorvosként praktizál, fontos, hogy pszichológiai képzettsége is legyen.” Ezt a hitvallását követve, 10 hónapig volt rezidens a New York Kórház pszichiátriai osztályán, majd részt vett a New York-i Pszichoanalitikus Intézet 5 éves esti képzésén.

1933-ban saját praxist indított, amely éveken belül felvirágzott. Sikereit ismerősei szerint megnyerő személyiségéenk és külsejének köszönhette, “a fiatal anyák odáig voltak érte” - mesélte egykori páciense.

Pályája első éveiben részmunkaidőben egy magán-leányiskola orvosa is volt. Itt jött rá, hogy a tanárok a gyerekeket egy egész közösség részeként ismerhetik meg, így sokkal többet tudhatnak meg róluk, mint az orvosok, akik csak egymagukban látják őket.

Dr. Benjamin Spock Elit Klub

A Csecsemő- és gyermekgondozás című könyv az első olyan útmutató, amely végigvezeti a szülőt a gyermekkorban felmerülő kérdéseken - a pelenkázástól a hormonproblémákig. Sok felvetése ma már az általánosan bevett gyakorlat része, de akkoriban tabunak vagy károsnak számító jelenségekről is - mint például az ujjszopás vagy a maszturbáció - nyíltan és elfogadással beszél


Egy nemzedék “pálfordulása”

1943-ban, 10 évvel első fia születése után Spock elkezdte írásba foglalni tapasztalatait. Közel három évet szentelt a Csecsemő- és gyermekgondozás című könyve megírásának, amelyet feleségéenk, Jane-nek diktált le.

A könyv 1946-ban jelent meg, és hatalmas sikert aratott az Egyesült Államok “baby boom” korszakában, amikor az ínséges háborús időszakot követően ismét rengeteg gyeremek született, és a régi, poros nevelési elvek helyett frissebb gondolatokra volt igény.

Egy 1992-es interjúban Spock azt mondta, hogy kicsit megijedt, amikor a könyv megjelenéséenk első évében több mint 750 ezer példány kelt el:

“Attól féltem, hogy könyvemet félre fogják érteni, hogy egyesek azt fogják gondolni, hogy a tanácsaim miatt követtek el hibákat, vagy tették tönkre gyermekeiket.”

Dr. Benjamin Spock Elit Klub

Bár Spock könyve elméletileg a gyerekekről szól, valójában a szülői szerepet értelemezi újra. Fő üzenete: "Ne a szomszédra, hanem előbb magadra hallgass, hiszent te tudod a legjobban, mi kell a gyerekednek"


Bestseller újragondolva

Spock neve Amerika-szerte ismertté vált az 1950-es években, tévéműsorokba hívták és magazinokban publikált; ráadásul könyve rekord magas eladása miliomossá tette. A hírnév idővel persze számos krtitikát hozott magával.

Az 1960-70-es években sokan őt hibáztatták számos amerikai fiatal lázadó magatartásáét. Voltak, akik úgy vélték, hogy a Spock által hirdetett “túl engedékeny” nevelési elvek hatására lettek engedetlenek, fegyelmezetlenek, elkényeztetettek a fiatalok, akik a kötelességek teljesítése helyett az azonnali kielégülést keresik. 

Egyesek pedig úgy látták, könyve komoly veszélyeket rejt: “A Spock elvein szocializált gyerekek mára felnőttek, maguk is gyermeket vállalnak, akiken már most kezdenek látszódni a «spockizmus» káros jelei.”

Spock azonban tiltakozott: “Sosem akartam senkit túlzott engedékenységre buzdítani, de merevség helyett könnyedségre, igen.” Hozzátéve, hogy ő mindig is szigorú apa volt, saját gyerekeit udvariasságra és megfontoltságra nevelte.

A női egyenjogúságért küzdők pedig azzal vádolták, hogy írásai szexisták, ugyanis kizárólag az anyákat helyezi gyermeknevelő szerepbe, illetve a gyerekek esetében szinte mindig kisfiúkról beszél. 

Dr. Benjamin Spock Elit Klub

A gyermeknevelési szakértők és az orvosok akkoriban azt hirdették, hogy az anyák szigorú rend szerint, meghatározott időközönként etessék csecsemőjüket, és ne vegyék fel éjszakánként, ha sír, mivel azzal csak arra nevelik őket, hogy többet sírjanak, és nem tanulják meg átaludni az éjszakát. Emellett az ölelést és a túlzott babusgatást is ártalmasnak tartották, mivel ez megakadályozhatja az önállóvá válást, és nem készíti fel őket a felnőtt élet nehézségeire


Mindezek hatására többször átírta az első könyvét, amelynek összesen 9 kiadása jelent meg, és az utolsót már halála után követői fejezték be. Hogy ne értsék félre szavait, a későbbi kiadásokban hangsúlyozza, hogy szükség van a szeretetteljes szigorra, fontos a szülői kontroll, ahogy az is elengedhetetlen, hogy a gyerekek tiszteljék szüleiket.

Emellett folyamatosan aktualizálta a szöveget, sokszor lényeges pontokon változtatott.

Az első kiadásban például még javasolta a fiúk körülmetélését, de később ezt traumatikus beavatkozásnak nyilvánította. Sokáig azt hirdette, hogy a csecsemők hason aludjanak, mert a háton alvástól megfulladhatnak, a kilencvenes években azonban kiderült, hogy ez valójában növeli a bölcsőhalál esélyét. A negyedik kiadásban pedig a fiút jelző névmásokat sok helyen lányra utalókra cserélte (“he” helyett “she”), és már az apa nevelői szerepét is hangsúlyozza.


“Neveljetek vegán gyerekeket!”

Spock 1947-ben feladta New York-i gyermekorvosi praxisát, és tanítani kezdett, először a Pittsburgh Egyetemen, majd egy clevelandi egyetemen, és innen ment nyugdíjba 1967-ben. A következő években pedig cikkeket publikált, könyveket írt és előadásokat tartott. 

Dr. Benjamin Spock Elit Klub1976-ban - amikor megjelent a Csecsemő- és gyermekgondozás negyedik kiadása - elvált első feleségétől. Jane Cheney eztán több helyen nyilatkozta, hogy rengeteget segített Spocknak könyvei megírásában, ám az ő nevét sehol nem tüntetik fel, nem őt hívják előadásokra, nem vele készítenek interjúkat. “Nem hiszem, hogy a volt férjem tudott volna osztozni a rivaldafényben” - mondta sértetten.

Spock nem sokkal ezután újranősült, a nála majd’ 40 évvel fiatalabb Mary Morgant vette el, aki tudományos konferenciákat szervezett, többek között a nevelési guru előadásait. Spock azonban vele szemben már nem követte el múltbéli hibáját. Az 1989-ben megjelent önkriktikus, az életművét összegző, Spock on Spock (Spock Spockról) című könyvében társszerzőként tünteti fel Morgant.

Idősebb korában is egészséges, fitt maradt, vitorlázott, és még 90 évesen is evezett. Gyakran nyilatkozta, hogy mindezt fiatal feleségének köszönheti, aki radikális életmódvátlásra bírta. Minden nap meditáltak, jógáztak, shiatsu masszázst - meleg szezámolajos masszázst - használtak, és egészséges, vegán ételeket ettek.

Spockot annyira lenyűgözte az új életvitel hatása, hogy legimertebb könyvének utolsó kiadásában már 2 éves kortól a vegán étrendet javasolja.

Dr. Benjamin Spock Elit Klub

Spock a korabeli elvekkel szemben arra biztatta a szülőket, hogy egyedi személyiségként nézzenek gyermekeikre, igazodjanak igényeikhez, és nyugodtan ölelgessék, puszilgassák őket. Azt vallotta, hogy a gyerekeket nem szükséges direkt módon a felnőttkorra nevelni, hiszen maguktól is fejlődnek; ha hagyjuk akaratukat, kívánságaikat érvényesülni, normális, elégedett felnőttek válhatnak belőlük


Ami még Spocknak sem sikerült

Dr. Spock fő műve nemcsak a nyugati világban terjedt el, 42 nyelvre fordították le, köztük magyarra is - az 1970-es budapesti kiadás számos szülő “liberális” gyermeknevelési szemléletét alapozta meg. Emellett rengeteg praktikus dolgot tanulhattak belőle meg, ami kiegészítette, helyenként felül is bírálta a “mindentudó” védőnők intelmeit. A könyvben leírtak jó része ma már idejétmúltnak vagy egyértelműnek tűnnek, ám ennek pont maga Spock az oka, “tanai” ugyanis olyan széles körben terjedtek el, hogy ma már senkinek sem okoznak meglepetést. 

A könyv sikere azonban elsősorban szemléletmódjában rejlik. A korabeli szakértőkkel szemben Spock nem egy felülről diktált, uniformizált példát képviselt, hanem a szabad választás elvét hirdette. Évszázadokon keresztül az idősebb anyák, nagymamák számítottak illetékesnek a gyermeknevelési kérdésekben, Spock azonban azt hangsúlyozta, hogy a kismamák nyugodtan hallgassanak saját ösztöneikre. “Bízzon magában, többet tud, mint gondolná.” Partnerként tekintett a szülőkre, olvasói érezhették, végre önállóvá, kompetenssé válhatnak. A könyv sok anya és apa számára jelentett felszabadulást, mivel azt üzente, hogy

"nem kell tökéletes szülőnek lenni”.

Dr. Benjamin Spock Elit Klub

Eredeti praktikus tanácsai közül sok már idejétmúlt, ami részben a saját eredménye: az ő könyve tehet leginkább arról, hogy az elképzelései mára megszokottá váltak


Sokan azonban azért kritizálják Spock munkásságát, mert valójában ő is egyféle példát idealizál - a “könnyed, magabiztos, szeretetteljes” szülő képét. Könyve egyesekben éppen azért keltett szorongást, mert

bárhogy igyekeztek, nem tudtak megfelelni ennek a mintának.

Bár Spock rámutatott a korábbi rideg gyermeknevelési módszerek hiányosságaira, bírálói szerint fő célját, hogy a mai felnőttek valóban magabiztosabbak, felelősségteljesebbek legyenek, nem tudta elérni. Legfőbb kritikusai közt saját gyermekei is ott voltak, két fia szerint ugyanis szülőként maga sem volt képes igazán kifejezni az érzelmeit - “apaként nem tudott olyan lenni, mint amit a könyvében képviselt”.