Érzéstelenítés híján sebészhez az emberek csak végszükség esetén fordultak, még az 1800-as évek közepén is - a várható iszonyú fájdalmak miatt, aki csak tehette, elkerülte a műtéti beavatkozást, ahogy foghúzásra sem jelentkeztek túl sokan. Egy vidéki amerikai fogorvos a véletlennek köszönhető felfedezése azonban új korszakot nyitott az orvostudományban.
Az orvostudomány egyik legjelentősebb áttörése nem egy betegség gyógyítását, hanem a vele járó elviselhetetlen fájdalmak megszüntetését segítette elő
Mivel főként az elhanyagolt, előrehaladott állapotú betegek kerültek műtőasztalra - no meg az akkor még elkerülhetetlen fertőzések miatt -, a beavatkozások nagyobb része halállal végződött.
Az elviselhetetlen műtéti fájdalmakat csak fokozta, hogy a sebészek tüzes vassal és forró olajjal csillapították a vérzést, ami az inkvizíció módszereivel vetekedett. Igaz, hogy már ősidők óta itattak valamiféle alkohol tartalmú italt a szerencsétlen pácienssel, de az alkohol csak bódít, műtéti altatásra nem alkalmas. Próbálkoztak azzal is, hogy magát a műtéti területet érzéstelenítsék különböző fizikai módszerekkel; erős zsineggel tekerték körbe a testrészt, kiszorították belőle a vért, ami így elzsibbaszt. Megfigyelték, hogy a havas csatatéren a műtétek kevésbé fájdalmasak, ezért jég és só keverékével hűtötték a szöveteket. De minden fájdalomcsillapító törekvés ellenére
a sebészek legfőbb segítsége még mindig az asszisztens volt, aki lefogta a fájdalomtól őrjöngő, üvöltő beteget.
Az 1800-as évek közepén a műtéti beavatkozásokat még érzéstelenítés nélkül végezték
Operáció fájdalom nélkül?
1845 januárjában, a Massachusetts General Hospital műtőjében dr. John Collins Warren, a nagynevű sebész tartott előadást. Amikor befejezte, intett egy fiatalembernek, aki az egyik alsó padsorban ült.
"Itt egy úr, aki úgy gondolja, talált valamit, ami kiküszöböli a fájdalmat a sebészeti beavatkozásoknál. Ha valakit érdekel, hallgassa meg." Már Warren doktor arckifejezéséből látszott, hogy képtelenségnek tartja a dolgot, hiszen mindenki jól ismerte a véleményét, miszerint
a sebészkés és a fájdalom elválaszthatatlanok egymástól.
A véletlennek köszönhető, hogy Horace Wells felfedezte, mivel lehet teljesen érzéketlenné tenni az embereket a fájdalommal szemben
A fiatalember, Horace Wells harminc év körüli hartfordi fogorvos gumizacskóval és táskával az emelvényre ment. Félszegnek tűnt, amikor elmondta,
a véletlennek köszönhető, hogy felfedezte, a kéjgáz néven ismert nitrogén-oxidul teljesen érzéketlenné teszi az embereket a fájdalommal szemben.
Hozzátette még, hogy ha valaki kéjgázt lélegez be, és közben arra gondol, hogy nevessen, akkor nevet, és izgatott lesz. Ha viszont arra koncentrál, hogy elernyedjen és elaludjon, tényleg el is alszik.
Az akkoriban szórakoztatásra használt nitrogén oxidul (dinitrogén-oxid) nevű gázt euforizáló és erotikus hallucinációkat okozó hatása miatt nevezték el kéjgáznak vagy nevetőgáznak
Szélhámosság!
Hihetetlennek hangzott, hiszen a kéjgázt már jól ismerték: cirkuszosok évtizedek óta járták a nevetőpartinak (laughing party) nevezett eseményekkel az Újvilág államait. A vállalkozó kedvűeket a porondra hívták, kéjgázt lélegeztettek be velük, hogy a többi néző hasát fogva szórakozzon a megkergült, ugrándozó embereken.
"Ha fáj valamelyiküknek a foga, nyugodtan jöjjön ide" - biztatta a nézőket Wells. Végre fölállt egy piros képű, kövér ember: "Na, lássuk, mit tud!" - és mutatta egy hátsó fogát. A fogorvos a férfi szája elé illesztette a gumitömlőt: "Lélegezzen, vegyen mély levegőt, tüstént elalszik, s mire fölébred, a rossz fog a múlté." A kövér férfi feje hamarosan lehanyatlott, ajka elkékült, és üveges szemmel meredt maga elé. Wells a beteg fogra helyezte a fotót - a nézők, hallgatók lélegzet-visszafojtva figyeltek.
Amikor azonban húzni kezdte a fogat - bár a beteg fájdalmat ugyan nem érzett -, néhányszor mégis felnyögött. Wells a véres fogat fölemelve zavartan nézett körül, mint aki nem érti, mi történt. A padokon ülők közt azonnal kitört a gúnyos nevetés, sarlatánnak titulálták, és többen kiáltozták: "Szélhámosság!"
Senki nem gondolta akkor, abban a teremben, hogy világtörténelmi jelentőségű bemutató tanúja lehetett, és hogy Wells a gáznarkózis felfedezőjeként vonul be az orvostörténetbe.
Később derült csak ki, hogy a kudarc oka a páciens volt: az elhízott és iszákos emberek nehezebben reagálnak a kéjgázra.
Wells első narkóziskísérlete 1845-ben csúfos bukással végződött
Nem érez semmi fájdalmat?
De hogy is talált rá a vidéki fogorvos e kivételes felfedezésre? Egy évvel a kórházi felsülés előtt a hartfordi napilapban hirdetés jelent meg egy kéjgázbemutatóról. Horace Wells, az akkor már jónevű fogorvos is elment, mivel évek óta foglalkoztatta
a kezelési fájdalmak csökkentése.
Föllépett ő is a porondra, hiába akarta a felesége visszatartani, Wells ugyanis észrevett egy kéjgázt már belélegzett, tántorgó, nevetgélő férfit, aki, miközben ugrándozott, a sípcsontját erősen beütötte egy pad kemény szélébe. Wells hiába várta, hogy Mr. Cooley felkiált, és a sípcsontjához kap. Ehelyett azonban az ember tovább táncolt és énekelt. Ebben a másodpercben támadt Wells agyában a gondolat, amiért az emberiség örökre hálás neki...
Amikor Mr. Cooley a helyére ment, Wells megkérdezte, megsérült-e a lába. "Az enyém? Ugyan már!" - válaszolta, és fölhúzta a nadrágját. A lábszárán nagy, véres seb éktelenkedett. "Nem érez semmi fájdalmat?" - kérdezte álmélkodva Wells, a nemleges válasz hallatán pedig rádöbbent, hogy ha az illető a sérülés súlyossága ellenére sem érez fájdalmat, a gázt érzéstelenítésre is lehet használni. Majd hozzátette:
"Azt hiszem, fájdalom nélkül amputálható a láb, vagy húzható ki a fog, ha a beteg ezt a gázt lélegzi be!"
Horace Wells a gáznarkózis felfedezője - egész életét ennek szentelte, mivel fogorvosként betegei fájdalmát látva sokszor órákon át nem tudta folytatni a munkáját
Doktor Wells ettől a pillanattól kezdve nem tudott másra gondolni, már másnap ki akarta próbálni önmagán a kéjgázt. 1844. december 11-én Riggs nevű asszisztense vállalkozott a foghúzásra. Wells arca a belélegzés után először elsápadt, majd elkékült, szeme üveges lett és becsukódott. Asszisztense attól félt, hogy örökre: arra gondolt, a legjobb lenne azonnal fölébreszteni a kollégáját. Másrészt viszont vívódott, ettől függ a felfedezés sorsa. Megragadta hát a fogat, és várta az üvöltést, ami állandó kísérője volt a foglalkozásának.
Wells azonban csöndben maradt, meg sem moccant. Riggs kihúzta a fogat, Wells pedig még mindig öntudatlan volt. Majd lassan visszatért a színe, felnyitotta a szemét, és halkan annyit mondott:
"Semmit sem éreztem. Ez korunk legnagyobb felfedezése!"
A kéjgáz érzéstelenítő hatásának felfedezése a fájdalom felett aratott óriási diadalnak számított
Ez már nem szemfényvesztés!
Két évvel később a Massachusetts General Hospital műtőjében Warren doktor egy daganatot akart eltávolítani, ezúttal Willam Morton "új", fájdalommentességet ígérő csodaszerét kipróbálva. De ki is e a Morton? Nos, ő Wells néhány évvel fiatalabb, erőszakos és törekvő tanítványa volt, ugyancsak fogorvos,
akinek a gyanútlan Wells elárulta a felfedezését.
A fiatal páciens, Gilbert Abbot ezúttal hosszabban lélegezte be az étergőzt, míg feje lekókadt, szeme lecsukódott. A sebész ezután kételkedve, de biztos kézzel megejtette az első metszést - a beteg egyáltalán nem reagált. A teremben néma csend uralkodott. Amikor húsz perc múltán doktor Warren végzett a műtéttel, a mindig kemény, érzéketlen professzor csak annyit mondott:
"Ez már nem szemfényvesztés!" A szemtanúk szerint könnyezett.
1846 decemberében Londonban egy Liston nevű híres sebés lábamputációnál használta először a "jenki trükköt" - Európában elsőkét. Ekkor kezdődött az éternarkózis diadalútja, 1847 végén már minden nagyvárosban ezt alkalmazták.
Éternarkózissal 1846-ban operáltak először a világon fájdalommentesen
Elborult elmével
Wells végül fogorvosi praxisát és családját otthagyva New Yorkba költözött, és minden idejét a narkotizáló gázok tanulmányozására fordította. Mindeközben függővé vált, és elméje fokozatosan elborult. 1848 januárjában New York utcáin, öntudatlan állapotban prostituáltakat támadott meg, kénsavat fecskendezett a nyakukba.
Börtönbe került, ahol végül három nappal 33. születésnapja után felvágta az ereit - narkózis hatása alatt.
Szegény Wells nem tudta, hogy már két héttel korábban a Párizsi Orvosok Társasága kitüntetésre terjesztette fel, mint a narkózis felfedezőjét.
